Mi a Z.I.K.?


       

v  Buenos Airesben 67 éve működő hétvégi magyar iskola.

v  Jelenleg 48 tanulója van 6 csoportban: 1 óvodás, 2 elemi, 2 középiskolai szinten.

v  8 éve, nyelvcsiszoló óra, egyszer havonta a tanároknak és érdeklődő felnőttek számára

v  Az iskolánknak több mint 500 diákja volt és 150 növendék tett magyarság­ismereti (érettségi) vizsgát egy vagy több tárgyból.

v  A Z.I.K. hagyományos feladata: az október 23-i ünnepély rendezése az argentínai magyar társadalomnak.

v  Az alapító tanárnő, Máter Juhász Mária által bevezetett hagyomány szerint minden december végén vasárnapi karácsonyi összejövetelt rendez, diákok, tanárok, szülők és öregdiákok részvételével

  Egyéb kezdeményezéseink:

o   A szülők és öregdiákok részvételével működő kórus (Coral Hungária), amely magyar kórusművekkel szerepelt Buenos Airesben.

o   A majdnem 30 éve működő ösztöndíj program, amely pályázatok alapján kiváloga­tott serdülőkorú fiatalokat utaztat Argentínából Magyarországra ismerkedési és továbbképzési céllal

o   Az ismeretterjesztő Z.I.K. naptár, melyet a tanárok, szülők és diákok közösen készítenek, minden évben más tárgykörrel, és száznál több példányban terjesztenek.