A ZIK Ösztöndíj Programja

1990-ben megszerveztünk egy Ösztöndíj Programot azok számára, akik sikeresen fejezték be a Z.I.K. tanfolyamjait és néhány feltételnek eleget tettek (pl. két magyarságismereti vizsgát sikeresen letettek, elolvastak és beszámoltak öt megadott könyvről, stb.).
A Vitézi Rend kezdeményező adománya -1988 óta évente megismétlődik- serkentett bennünket az Ösztöndíj Program elindítására.

Az ZIK fedezi a diák repülőjegyét és megszervezi, hogy mint hallgató részt vehessen egy szemesztert egy budapesti középiskolában, diákcsere alapon, ill.
2001 óta, a KMCSSZ programjában, a Balassi Intézet állami ösztöndíjával, diákjaink két szemeszteren át a Balassi Bálint Intézetben magyar nyelvi és hungarológiai tanulmányokat tartalmazó képzésen vesznek részt, melynek keretén belül magyar felsőfokú nyelvvizsgát tesznek le.

2004 óta, újabb ösztöndíj lehetőséget ajánlunk, 14-15 éves diákok számára.  Ennek a keretében 2004 óta 22 középiskolás diák látogatott el 3 hónapra, Magyarországra.  Különböző városokban, különböző családoknál voltak elszállásolva és középiskolába jártak, mint hallgatók.  Célunk, a már fiatalabb korú, sok esetben vegyes házasságból származó, magyarul gyengén beszélő gyerekeknek lehetőséget adni, hogy a nyelvet minél gyorsabban elsajátítsa, magyarságszeretete mélyüljön, hogy a cserkészetben rábízott őrsi tagokat lelkesedéssel és kielégítő magyar nyelvtudással vezethesse.

A Magyarországról jövő cserediákok argentin középiskolába járnak, hogy a spanyol nyelvet gyakorolhassák, és közreműködnek a ZIK-ben.

A program céljaihoz tartozik, hogy a fiatalok személyesen is megismerjék azt az országot, amelynek kultúráját (nyelv, irodalom, történelem, földrajz, zene, népművészet, stb.) hosszú évek során, nagy kitartással sajátítottak el.

Ezenkívül célja maradandó élményt nyújtani a kultúra szélesebb terén, elsősorban nyelvgyakorlati szinten és a személyes rokoni és baráti kapcsolatok kialakításával. Másrészt ösztönzés az öntudatos magyarság megtartására, az ösztöndíj előtti és utáni években is, aktív kapcsolatban az argentínai magyar közösséggel, elsősorban magával a ZIK munkájával.